(M)ESE könyv
 
A történet 1989-ben, kezdődik, a csodavárások időszakában. Pécelen, egy 13 ezer lélekszámú kisvárosban 20 lelkes ember elhatározta, hogy felkarolja a betegeket, elesetteket. Megszületett az Egymást Segítő Egyesület gondolata. Az ötletet tett követte.
Pécel. A település szélén egy gazzal felvert telek vevőre várt. 20 lelkes ember minden követ megmozgatott, hogy egy jó cél érdekében megszerezze azt. Megalakult az Egymást Segítő Egyesület (ESE). S lám az önkormányzat megértette a célt, és felajánlotta a telket. Ingyen. A telken öt év alatt épült fel az a 900 m2-es épület, amely később továbbbővült, és mára már ápoló otthon, szövőműhely, krízisszolgálat, jótékonybolt.
Az egyesületnek otthont adó épület nemzetközi összefogással készült. Az International Bouwordentől az építkezés 4 éve alatt 42 holland fiatal önkéntes jött Pécelre segíteni, hozzájuk csatlakoztak a péceli önkéntesek is. Denis Hendrix Tilborgból, az Emmaus munkatársai Bilhofenből jöttek. A munkához pénz is kellett. Jött az is Hollandiából, Németországból. A Frankfurt melletti Jossgrundban a Máltai Szeretetszolgálat önkéntesei úgy küldték adományaikat, hogy nem is tudták, hová kerül a pénzük. 1989 októberében adományuk Pécelen landolt az ESE-nél. Pécel köszönőlevet írt a küldőnek. Jossgrundban ujjongtak: tudjuk kiknek segítettünk! Nem sokat teketóriáztak az adományozók, amint tudtak, jöttek. Találkoztak az ESE alapítóival, megtekintették az ő közreműködésükkel is felépített ESE központot. Az épület bejáratának első lépcsőjére bevésték az adományozók nevét, így került ide a jossgrundi Bernd Kleespies neve is.
Az új gondozóház 18 lakót fogadott be, konyhájában 40 péceli rászoruló részére készítettek meleg ételt, szövőműhelyében tizenöten dolgoztak. Ekkorra már az egyesület ki is nőtte a házat! Először kiderült, hogy kevés a bejárat. Várady István építészmérnök ingyen készítette el a terveket. Aztán 1998. március 15-ére duplájára nőtt a ház. Bár Magyarországon is akadtak támogatók, mégis úgy tűnt, hogy Jossgrund, Bottrop, Hölinghofen közelebb esik Pécelhez, mint Budapest. De végül is mindegy, honnan jön a segítség. A lényeg, hogy megérkezik. Az épületen a Teréz anya dombormű márványtábláján úgy nőtt a bevésett nevek száma, ahogy az ESE Ház falai emelkedtek. Fémbe vésett köszönetként az adományozók Teréz anya emlékérmet kaptak az ESE-től.
Az 1998. március 15-i avató ünnepségen Bernd Kleespies (Malteser Hilfsdienst, Jossgrund), Pitti Katalin (Csilla von Boeselager Stiftung), Molnár Györgyné (Országos Foglalkoztatási Közalapítvány), Dr. Bobok Beáta (Együttműködő Holland Alapítványok), Walter Veirs (C. S. MOTT J. Alapítvány), Dr. Lovassy Tamás (United Way Magyarország Alapítvány), Karikás György (Eravis Rt.), Igali Györgyné (EGIS Rt.), Tekla und Ernst Bacher (Malteser Hilfsdienst, Jossgrund), Monika Korn (Malteser Hilfsdienst, Jossgrund), Gisela Alcolea-Noll (Malteser Hilfsdienst, Jossgrund), Frank Dujardin (Emmaus, Bilthofen) kapták az emlékérmet.
A 36 férőhelyes ápoló otthonnak immár 38 lakója lett, a nagykonyhában már 160 embernek főznek, a szövőműhelyben pedig harmincan szőnek. Van mosoda, krízisszolgálat, jótékonybolt is. S lám a ház ismét szűknek bizonyult. A péceli ház már csaknem teljesen betöltötte a teret. Végül 2000 m2-re tudták kibővíteni az épületet. A 46 férőhelyes rehabilitációs ápoló otthonban most 48-an laknak. A szociális konyhaüzemben naponta 230 ebédet főznek. A Németországból kapott tehergépkocsi 130 ebédet visz az idős pécelieknek. A Házban 110 ember dolgozik, 26 fő roma nemzetiségű, 72 fő csökkent munkaképességű.
Az ESE HÁZ felépítéséhez 9 év kellett. Az anyagi ráfordítás 66 millió Ft volt. Csak 66 millió Ft kellett a 2000 m2-es HÁZ felépítéséhez? A szervezés, a természetbeni adományok, az önkéntesek munkája, az árkedvezmények pótolták a hiányzó összeget.
Hajdú Péter a péceli egyesület marketing igazgatója szerint az alapítványnál foglalkoztatott emberek beilleszkedését nagyban segíti a munkavégzés lehetősége, az alkotás öröme. Az embereknek erőt ad, hogy úgy érzik, szükség van a munkájukra. A szőnyegszövés olyan szakma, amelyben fontos helyet kap a fantázia, és olyan alkotások születnek, amelyek bármelyik iparművész dicséretére válnának. Az emberek minden szinten ki tudják elégíteni a megrendelők igényeit. Jelenleg a piacbevezetési szakaszban tartanak, és mintegy 20 millió forintos készletük vár vevőre. Ha az értékesítést el tudják indítani, továbbfejleszthetik az alapítvány tevékenységét, amely már ma is a szőnyegszövésen kívül foglalkozik ajándéktárgyak készítésével, otthont ad a legrászorultabbaknak, házhozszállítással étkezteti a környék idős, szegény nyugdíjasait.
A Fotókat Hajdú Péter bocsátotta a Terasz rendelkezésére.
Garami Márta
 Értékelje a cikket: tetszett nem tetszett
Küldje el a cikket ismerősének!
feladó neve:  
feladó e-mail címe:  
címzett neve:  
címzett e-mail címe:  
Hozzászólás a fórumban:
Belépés
Név:  Jelszó: 
 
Születésnapi levél - Básti Julinak
A magyar színházi szakma utazó nagykövete, immár a Nemzeti Színház tagjaként ünnepli születésnapját.
(Kadelka Lászlótól)
Születésnapi levél - Agárdy Gábornak
...maradj meg a következő évtizedre is zseniális szólistának!
(Szinetár Miklóstól)
(M)ESE könyv
A történet 1989-ben, kezdődik, a csodavárások időszakában. Pécelen, egy 13 ezer lélekszámú kisvárosban 20 lelkes ember elhatározta, hogy felkarolja a betegeket, elesetteket. Megszületett az Egymást Segítő Egyesület gondolata. Az ötletet tett követte.
A középosztály szigete
Az Oktatáskutató Intézet szociológiai kutatásokat végzett az elmúlt évek Sziget-rendezvényein. Az eredmények igen érdekes képet tárnak elénk az ott megtalálható fiatalokról, az időközben végbement változásokról. A Terasz Gábor Kálmánnal, a kutatások vezetőjével készített interjút.
Legalizációs törekvések
A nemrégiben alakult Kendermag Egyesület a kannabisz-származékokkal kapcsolatos jogszabályok megváltoztatását szeretné elérni. A Terasz Juhász Péterrel, az egyik alapító taggal készített interjút.
Születésnapi levél - Vass Évának
Mosolyogsz? Na végre! Mosolyogj! Olyan Évásan. Vass Évásan.
(Felvidéki Judittól)
Születésnapi levél - Simon Istvánnak
"Te vagy a cetliző, mindent aprólékosan lelkiismeretesen leíró, dokumentáló."
(Balikó Tamástól)
| Médiaajánlat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu
© Terasz.hu Kft. 2001. Terasz ® minden jog fenntartva!