Újra népes a Völgy
 
A Művészetek Völgye névre keresztelt rendezvénysorozat július 26. és augusztus 4. között egyaránt várja a visszatérőket és az idén elsőként ellátogatókat.


Az augusztus 4-ig tartó kulturális programsorozatnak az idén is hat település - Kapolcs, Öcs, Vigántpetend, Pula, Monostorapáti és Taliándörögd - ad otthont.

Lassan kiszorul a völgyből a Művészetek Völgye, ugyanis a tavalyi rekordokat valószínűleg megdönteni készülnek a szervezők. 2001-ben "csak" 2500, idén viszont 4500 művész mutatja be egy-egy produkcióját mintegy 40 helyszínen, 800 különböző program keretein belül.
Tíz napon át ismét több mint százezer ember fordul majd meg a tágas völgyben. Mindez - valljuk be - nem kis teljesítmény. Mégis, az előzőekből következtetve a színes programözön összehangoltan fog működni.
Márta István és csapatának köszönhetően 20 színházi produkciót, 60 komolyzenei eseményt, változatos gyermekprogramokat - báb- és utcaszínházat, játszóházat, táncházat -, világzenei és jazz esteket kereshetnek fel a völgylátogatók a résztvevő hat falu egyikében.
Tavaly először vendégként Szolnok városa szerepelt, 2002-ben Dunaújváros kapta a bemutatkozási lehetőséget. A várossal Taliándörögd óvodájának udvarán, a Dunaújváros Udvarházban találkozhatnak. Ízelítőt kapnak a látogatók a Duna-parti, alig ötven éves múlttal rendelkező város ének-, zene- és táncművészetéből; illetve képzőművészeinek, fotósainak és filmeseinek tevékenységéből is.

Élet... ... a Völgyben
Hat faluban zajlanak egyszerre az események, ahol mindenki megtalálhatja a magának megfelelőt elfoglaltságot.
Kapolcson mindennapi program lesz a Játékudvar, a Malomsziget és a Kávéház. Az elsőben kipróbálhatják az ősi táblás játékokat, továbbá nagyapáink leleményes találmányait próbálhatják ki a mindent járó malomban. A Kávéházban pedig a völgylátogató kérdezhet a szervezőktől.
Kapolcs rendezvényei között szerepel többek között Rudolf Péter és Nagy-Kálózy Eszter Rómeó és Júliája, a Hot Jazz Band koncertje, a Szegedi Nemzeti Színház Portugálja és a Magyar Nap. Ez utóbbin néptáncosok, népzenészek vonulnak fel színes műsorokkal. Továbbá láthatják majd a Cabaret Medrano című Komondy Imre és barátainak előadását, amely a harmincas évek kabaréjának világát idézi majd a nézők elé.

Taliándörögdön Dunaújváros Udvarháza mellett állandó program még a reggeli félórás Hatha-jóga és a tibeti életérzések megismerésére szervezett események. A falu közösségi házában pedig az Új Színház előadását nézhetik meg a látogatók Kulka János és Györgyi Anna főszereplésével a Csehov szerelmeiben.
A Nemzetiségek napján a délszláv és román kultúrába nyerhetnek betekintést a Rece-Fice, a Cerbul De Aur és Timbura Együttes segítségével a község látogatói.

Cseh Tamás a pódiumon Indul a Csigabusz
Pulán Cseh Tamás koncert, Hamlet-Peformance Bérczes László módra, és Jancsó-kódex várja a faluba betérőket.
A Völgy szerelmesei Vigándpetenden népi- és iparművészeti kirakodóvásárban lelhetnek kincsekre a tíz nap folyamán. Továbbá a katolikus templomban Barokk Brass II. előadáson Kincses Veronika és Kertesi Ingrid szopránja csendül majd fel július 27-én, hat órától.
Monostorapátiban, a Guzsalyasban végig várja a ropni vágyókat erdélyi és magyarországi tánctanítással tíz napon át. A Világzenei Színpadon fellép a Bran és a Makám Együttes, az Electric Gipsy Band, a Pipacsok Néptáncegyüttes Székelykeresztúrból és az African Cultural Dance is.
Öcsön lép pódiumra többek között az Ifjú Muzsikás együttes, a Porticus görög táncegyüttes, a KFT, az Ando Drom és Kalyi Jag is. Mindennapi program a VBK Grundfoci Bajnokság, melyre bárki nevezhet.

Külön figyelmet érdemel a mintegy 100 tárlat, amelyek a hat faluban folyamatosan és ingyenesen megtekinthetők a tíz nap alatt. A színes kínálatban láthatnak kortárs japán sokszorosított grafikákat a kapolcsi kastélyban, illetve fotókat Horst Schmecktől és Szabó Zoltántól. Ugyanakkor Agárdy Gábor ikonjait és a kapolcsi evengélikus templomban a Lélek és Élet Alapítvány Oázis 2000 című kiállítását is szemre vételezhetik a képzőművészet avatott és avatatlan szakértői.

A jegyárak nem vészesek, bérlet tíz napra, 7500 forintba, a napijegy 1000 forintba, a hétvégi jegy pedig 2500 forintba kerül. A falvak között a térítésmentes Csigabusz szállítja a látogatókat.

Moldován Mónika
Kapcsolódó cikkek:
Kapolcs 2001
Link:
Művészetek Völgye
 Értékelje a cikket: tetszett nem tetszett
Küldje el a cikket ismerősének!
feladó neve:  
feladó e-mail címe:  
címzett neve:  
címzett e-mail címe:  
Hozzászólás a fórumban:
Belépés
Név:  Jelszó: 
 
17. nyári tánc- és mozgásműhely a Műegyetemen
Salsa, hastánc, flamenco és további érdekes táncok elsajátítására vállalkozhatnak, akik beiratkoznak a BME Kulturális Csoportjánál augusztus 3-án induló kéthetes kurzusra.
Állatiasan emberi barbárok
Szegeden, július 27-én mutatták be, a Közép-Európa Táncszínház előadói a Barbárok című megrázó, és "színes" produkcióját a nagyon nagyra nőtt, érdeklődő publikum előtt.
Wert király, vert ember
Július 26-án este Fehér Ferenc "Wert király" című egyszemélyes táncelőadásában gyönyörködhetett, borzonghatott a szegedi közönség.
Colorvízió a Duna Galériában
Hübel Péter fotóművész saját különleges kompozícióit kapta lencsevégre, melyek augusztus 11-ig láthatók a Duna Galériában.
Kis szõnyegen nagy csodák
A Thealter International programjában is szerepel Krétakör előadás, mint ahogy minden fesztiválon feltűnik e tehetséges társulat. Ezúttal a legújabb, Leonce és Léna című produkció zengett a Régi Zsinagógában.
MASZK, azaz Thelater International
Szerdától vasárnapig éledhet magára a megrögzött színházrajongó, a Szegeden vizitelő illetve az egyszeri lakos.
Az első előadások egyike a Hólyagcirkusz Társulat produkciója volt.
Újra népes a Völgy
A Művészetek Völgye névre keresztelt rendezvénysorozat július 26. és augusztus 4. között egyaránt várja a visszatérőket és az idén elsőként ellátogatókat.
| Médiaajánlat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu
© Terasz.hu Kft. 2001. Terasz ® minden jog fenntartva!