Aktuális cikkek
Értelem és érzelem
Értelmünk felfedezése és kiaknázása után érzelmeink intelligens használatának elsajátítása volna a következő kulcsfontosságú fejezet ahhoz, hogy az emberiség végre fejlődésének újabb stádiumába lépjen.
Eszik vagy isszák?
Ma, amikor annyi szó esik a test és a lélek egészségének fontosságáról, jó volna megismerni a lelki egészség meg- és visszaszerzésének egyik ismert eszközének mibenlétét - azt, hogy mi is az a pszichoterápia...
 
 
A skizofrénia előfordulása a magyar népesség körében, ahogy világszerte mindenütt, 1 százalék körüli. Ez azt jelenti, hogy hazánkban mintegy 100 000 skizofrén el. Ebből mintegy 25 százalék (ez hozzávetőlegesen 30 000 fő) krónikus skizofréniás. A családtagokkal együtt (3-4 hozzátartozóval számolva) tehát közel félmillió lakost érint ez a súlyos mentális betegség.

A tünetek általában fiatalkorban jelentkeznek, férfiaknál körülbelül 15 és 25, nők esetében viszont később, 25-35 éves kor között. A betegség nemenkénti megoszlása azonban körülbelül azonos. Általában hosszú hónapok, néha évek alatt fejlődik ki, és a szimptómák ezzel párhuzamosan sokasodnak, illetve erősödnek fel. Vannak olyan esetek is, amikor a tünetegyüttes hirtelen, minden előjel nélkül jelentkezik. A kiváltó ok viszont szinte minden esetben más. Azok veszélyeztetettebbek, akiknek a családjában már előfordult szkizofrénia. A betegség kialakulásának oka feltehetően több szkizofréniára hajlamosító gén véletlenszerű együttes előfordulásában keresendő. A szakemberek tehát egyfajta genetikai tényezőkkel kiegészülő biológiai hajlamot feltételeznek a skizofrenia hátterében.
A terhesség előtti nagyobb anyai testsúllyal is kapcsolatba hozzák a betegséget, mivel ennek megléte kétszeresére-háromszorosára növeli a betegség kialakulásának kockázatát. A szüléskor fellépő oxigénhiányra, vagy koponyasérülésre ugyanez igaz. A legfrissebb kutatások pedig arra engednek következtetni, hogy a terhesség huszonharmadik hetében, az embrió idegrendszerének kifejlődésekor fellépő influenzavírus szintén hajlamosító tényező lehet. A vírusfertőzés általában indukálhatja a betegséget. Mindezek hozzájárulhatnak a hajlam kialakulásához, a tünetek azonban egyéb, a későbbi életszakaszban fellépő bizonyos kiváltó okok következtében bontakozik ki.
A hajlamnak lehetnek apró jelei. Az első két életévben ez lehet a mozgás- és szellemi fejlődésben való visszamaradás. Az iskoláskorban a szociális kapcsolattartásban mutatkozhatnak eltérések: a skizofréniára hajlamos gyerekek és kamaszok visszahúzódóbbak, teljesítményük gyengébb az átlagnál, érzelmileg pedig gátoltabbak lehetnek. Ezek a jelek azonban nem kizárólag szkizofréniára utalnak!

A világon sehol sincs skizofreniát megelőző szűrési program, legfeljebb kutatási szinten. A magyarországi stratégia, amely a fejlődésben visszamaradt, problémás gyerekeket egy korai fejlesztő programba igyekszik bevonni, jónak tűnik. Ezt érdemes lenne a család támogató funkcióját erősítő pszichoszociális családgondozással kiegészíteni. A kettő együtt hathatós megelőzési mód lehetne.

Megfigyelték, hogy a betegség kialakulásában a dopamin nevű hormon mennyisége fontos szerepet játszik. Közvetlenül a tünetek kialakulása előtt ez a hormonszint alacsony, a stresszállapot azonban, a korai idegfejlődés károsodása miatt visszafordíthatatlanul megemeli a dopaminszintet. Ennek hatására megbomlik a hormon-egyensúlyt, és a szervezet kibillen homeosztatikus, egyensúlyi állapotából. A betegség közvetlen kiváltója tehát az úgynevezett hiperdopaminerg állapot, amelyet a serdülő- illetve fiatalfelnőtt korban megtapasztalt súlyos stressz okoz, amely csak gyógyszeres kezeléssel javítható illetve tartható karban. Ezért lehetne a stresszhelyzetek feldolgozásában és kezelésében segítő lelki gondozás egyfajta védőháló a kamasz- és fiatalkorúak számára.
A skizofrénia általános tünetei a következők: - a korábban örömöt okozó cselekvések, érdektelenné válása;
- kezdeményezőkészség, kitartás, életvidámság, spontaneitás elvesztése;
- az érzelmek kifejezésének nehézsége;
- furcsa arc- és testmozgások illetve ezekben való megmerevedés;
- téveszmék, amikor a beteg valóságosnak képzel kitalált dolgokat (pl.: mások uralják gondolatait);
- érzékcsalódások, hallucinációk: nem létező hangok hallása, szagok érzése, dolgok látása;
- összefüggéstelen vagy furcsa, logikátlannak tűnő mégis következetes vagy döcögő gondolkodás és időnkénti teljes leblokkolás;
- különös beszéd: versbeszéd, új szavak létrehozása, halandzsázás;
- rezzenéstelen, kifejezés nélküli arc;
- szemkontaktus kerülése, gesztikuláció hiánya vagy feltűnő csökkenése;
- a beszélgetések alatti reakcióidő lelassulása, koncentrációs problémák.
A tünetek, azok összetétele és megjelenésük gyakorisága egyénenként változik.
A skizofrén betegek közül sokan súlyos depresszióba esnek a tünetek megjelenése közti viszonylag stabil, kitisztult állapottal és tudatos gondolkodással járó szünetekben, és hogy megszabaduljanak szenvedéseiktől, öngyilkosságot kísérelnek meg. Ez főleg a fiatalokra jellemző. De a depresszió elől sokan menekülnek az alkoholhoz és a droghoz is. A statisztikák arról árulkodnak, hogy a skizofréniával küzdő betegek több mint 30 százaléka küzd túlzott alkoholfogyasztással, 15-20 százalékuk használ gyengébb kábítószereket, és körülbelül 5 százalékuk kokainfüggő.
A betegség a glutamát- és a szerotoninrendszert befolyásoló anti-dopaminerg szerekkel, úgynevezett antipszichotikumokkal tartható karban, melyek csökkentik, illetve hosszabb-rövidebb időszakokra teljesen megszüntetik a kellemetlen tüneteket. Minél előbb kezdik el a kezelést, annál jobbak az esélyek a javulásra.
Kutatásokból kiderült, hogy a gyógyszeres kezelés szükségességét a betegek többsége elismeri, de a gyógyszerektől sokan - érthető módon - azt várják a tünetek megszüntetésén kívül, hogy segítsék elő a világos gondolkodást, előzzék meg a visszaesést, és ne legyenek kellemetlen mellékhatásaik. Ilyen komplex hatású gyógyszer azonban egyelőre nincs. A mellékhatások közül legkellemetlenebbnek tartják a súlygyarapodást valamint a tompa, kábult állapotot. Mindezek ellenére a rehabilitáció mellett a gyógyszeres kezelést tekintik a legfontosabb és leghatékonyabb kezelési formának. Magyarországon a pszichiátriai betegségek kezelésére szolgáló gyógyszerek többsége beletartozik ugyan a kilencven százalékos támogatottságúak közé, de sok gyógyszer ma már korszerűtlen. A gazdasági kényszerből használt, gyakran elavult, rengeteg káros mellékhatást kiváltó gyógyszerek alkalmazása sokat ront a betegek közérzetén, és nem utolsó sorban a fiatalabbak gyógyulási esélyein.
A szakemberek szerint a hazai gyógykezelésben gyakran használt szerek mellékhatásai kétségessé teszik a rehabilitáció és a reszocializáció esélyeit is. Az új készítmények alkalmazásával viszont csökkenne a kórházi ápolásra szoruló betegek aránya.
A korszerűtlen gyógyszerek mellett halaszthatatlan volna olyan nem kórház-centrikus ellátási formák előtérbe helyezése, amelyek megfelelnek a közösségi ellátás elveinek. 20 000 lakos feletti településeken törvény teszi kötelezővé nappali otthon működtetését. Ennek ellenére sok önkormányzat a mai napig mulasztásos törvénysértést követ el, hiszen nem hoz létre ilyen intézményt - noha lecsökkenne ezzel a kórházi kezelés időtartama. A beteg az első kórházba kerülés után még könnyen visszailleszkedik a társadalomba, de a hazánkban elterjedt úgynevezett forgóajtós kórházi kezelés miatt, amely az ilyen alkalmak sokasodását jelenti, egyre csökkennek a rehabilitáció esélyei. A sokszori bent-fekvéses kezelés megnehezíti a beteg kórházi környezetből való visszailleszkedését, és a családtagok valamint a munkatársak és a munkáltató számára is egyre kevésbé teszi hihetővé a gyógyulást. Ez hátráltatja, végül teljesen ellehetetleníti a reszocializációt. Pedig a betegek mintegy ötven százaléka még ma is "csupán" szociális problémái miatt kerül be valamely pszichiátriai intézménybe. Gyakori ok például a családtagokra nehezedő nyomás.

Míg a világ demokratikus országaiban a pszichiátriai betegek, más fogyatékos csoportokhoz hasonlóan, részt vesznek a velük kapcsolatos döntések meghozatalában, Magyarországon le van maradva az esélyegyenlőségi törvény tekintetében. A rendszerváltás után megalkotott törvényből ugyanis, figyelmen kívül hagyva a nemzetközi fogyatékosság-definíciót, kihagyták a pszichiátriai betegségben szenvedőket. Emiatt hátrányos helyzetbe kerültek a pszichiátriai zavarokban szenvedők szervezetei.

Pedig a betegek társadalomba való visszailleszkedésének első lépcsőfokai a nappali - nem bent-fekvéses - kórházak, klubok lennének. A rehabilitációs intézményrendszer azonban még mindig nem alakult ki teljesen: a lakóhely közeli, nem-kórházi ellátási formákat kellene erősíteni. A köztes intézmények létrehozása az egészségügyi struktúraváltás része lehetne.

A szakemberek szerint felülvizsgálatra szorul a rokkantnyugdíjazási rendszer is, Magyarországon ugyanis huszonöt százalékra becsülhető a mentális zavarok miatt rokkanttá váltak száma - 4-500 000 rokkantnyugdíjast tartanak nyilván. A nyugdíjazás minősítéseket át kellene struktúrálni, és szigorítani kellene. Ez a betegek javát szolgálná, mivel így csupán a ténylegesen rászorulók kapnák a támogatást. Megmaradt munkaképességük alapján viszont segíteni kellene a kevésbé súlyos betegek munkavállalását. Azonban nehézségeik miatt ezeknek az embereknek védett szállásokra és védett munkahelyekre volna szükségük. A komplex rehabilitációs program részét képezi a védett munkahelyek teremtése.

A törvény előírja új intézmények létrehozását és működtetését, ellenben a költségvetés nem biztosít forrásokat az önkormányzatok számára. Mindezek kivitelezéséhez erős civilszervezetekre volna szükség, amelyek lehetővé tennék az összefogást, az érdekek védelmét és a pályázatok útján való pénzszerzést a szükséges intézmények megteremtésére és fenntartására. Az erős civilszféra kialakítása azért is fontos, mert így a kormányok változása mellett is lehetséges a betegek érdekeinek védelme.
Elengedhetetlen továbbá a szemlélet megváltoztatása. A magyar lakosság nagyrésze abban a tévhitben él, hogy a mentális betegségek gyógyíthatatlanok és kezelhetetlenek. Pedig mára a helyzet megváltozott. Ezt azonban a társadalommal is tudatni kell, és el kell elfogadtatni. A gyógyszerek ugyan kiszabadították a skizofréneket a kényszerzubbonyból, de még hátra van egy nehéz lépés: visszaadni őket a társadalomnak.

A Magyarországon működő legfontosabb civil szervezetek többek között: a KESZ-Kálvária 5 Egyesület, a szegedi Nappali Kórház, a Pszichiátriai Érdekvédelmi Fórum (PÉF) és a Sotéria Alapítvány.

Persányi Norina
Enciklopédia:
Skizofrénia
Link:
A Soteria Alapítvány honlapja
Légy hű magadhoz!
Adjuk vissza a társadalomnak azt, ami az övé!
Jóból is megárt a sok!
Az utolsó magyar hadifogoly
Szenvedélyek viharában
Evési rendellenességek, testkép és média II.
Evési rendellenességek, testkép és média I.
Pszichés zavarok és mesehősök
Mennyi terápia elég?
Az erőszak pszichiátriai és pszichológiai vonatkozásai
Play.hu szórakoztatóportál
| Médiaajánlat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu
© Terasz.hu Kft. 2001. Terasz ® minden jog fenntartva!