| |
 |
Idén látott napvilágot Veér András A magyar beteg című könyve, amely az utolsó magyar hadifogoly, Toma András történetét dolgozza fel. Egy rendkívül izgalmas és rendhagyó életút feldolgozásáról van szó: a tizenkilenc esztendős fiú a második világháború végén a Szovjetunióban fogságba esett, majd 1947-ben elmegyógyintézetbe hurcolták, és csak 55 év múlva került újra haza Magyarországra. A könyv mégsem siker-sztori, hanem egy történelmi és kóroktani hitelességgel megírt regény. A mű hitelét is növelő érdekessége, hogy az idősen hazaszállított utolsó magyar hadifogoly viszontagságos és tragikus életútját, valamint az előbbiek miatt kialakult paranoid skizofréniájának alakulását maga a "magyar beteg" hazaszállítója és rehabilitációjáért felelős orvosa, Dr. Veér András, Magyarország egyik legismertebb orvos-pszichiátere vetette papírra. Az 1945-ben eltűnt, és ötvenöt évvel később, a XXI. század első évében "megtalált" Toma András sorsa ahogy azt az író-pszichiáter könyvismertetőjében meg is jegyzi "része a világtörténelemnek".
Ráadásul az olvasó nem csak 55 évnyi száraz történelmet vagy dokumentációt kap a műtől, hanem egy néhol ugyan fiktív, mégis valóság-közeli és valós pilléreken álló igaztörténetet egy fél évszázada a háborúba belerángatott különc fiú sorsáról, aki korának és a meghurcoltatások miatt kialakult betegségének áldozataként öregen és zavarodottan tért haza. Itthon a közfigyelem középpontjába került. A sajtó és az emberek eleinte falták történetet, és sokszor falsul, szenzáció éhesen továbbadták az öregemberről megjelenő információkat. Mára azonban az újdonság varázsa megszűnt, lassan megfeledkeztek róla, pedig ugyanez megtörténhetett volna bármelyikünk rokonával. De hát minden csoda három napig tart. Mindenesetre ez a könyv segít bennünket emlékezni a múltra, történelmünkre, és képet ad egy ember sorsán keresztül egy gulág és egy "istenhátamögötti" elmegyógyintézet világáról, illetve a még ma is misztikus betegségként számon tartott skizofrénia kialakulásáról.
|
|
Veér András így emlékezik: Időnként meglátogattam az öreget, de elkedvetlenített az, ami hazatérte után történt vele: összevesztek rajta a rokonok, 30 kilót hízott, szétfolyó öreg emberré vált, és hiába kérleltük a rokonságot, hogy ne etessék, és az öreg mozogjon minél többet, nem értették meg, és tovább etették. Tellett a kényeztetésre, hiszen Toma elég sok pénzt kap nyugdíj és hadirokkant járulék formájában, valamint a honvédségtől visszamenőleges fizetést kapott. Elkedvetlenedtem a dologtól, de a történet csak nem hagyott nyugodni.
Ez a tizenegyedik könyvem, de az egyetlen szépirodalmi regényem. A tizenkettedik könyvem utikönyv, leginkább élményeket tartalmaz.
Ujjgyakorlatnak írtam 1 könyvet, ami szándékosan nem került terjesztésre, mert 10 kortárs pszichiáter személyiségelemzése - Utitárs címen jelent meg. 500 példányban adta ki egy pszichiátriai kiadó, az Animula. Huszonnégy óra alatt elfogyott, és ezért még 500 példányban kinyomták. Ez inkább egy játékos mű, amiből 100 könyv számozva jelent meg. Az előzőek szakkönyvek a halálról, a szcientológiáról.
|
| Veér András két évet várt, hogy a sikerszagú történetet egy szépíró feldolgozza, de úgy tűnt, a téma senkit nem érdekel. Aztán 3 hónap alatt megírta ő maga. A végeredmény egy olyan regény lett, amely sokkal több és izgalmasabb, mint egy orvosi esettanulmány. Tényekre támaszkodó történetről van szó, megváltoztatott nevekkel. Az eseményeknek körülbelül 50 százaléka fantázia, hiszen az elmegyógyintézetben eltöltött 53 év, az azt megelőző 2 év hadifogság, valamint a bevonulás előtti 19 év csak hézagosan volt rekonstruálható. Alapinformációk álltak csupán a szerző rendelkezésére, amelyeket ki kellett egészítenie, fel kellett töltenie. Három fő részre osztható a történet, az első rész Toma Endre elmegyógyintézetbe kerüléséig, 21 éves koráig tart: születéstől katonáskodása és fogságba eséséig. A második az elmegyógyintézetben töltött 53 évről szól. A harmadik szakasz a már megöregedett ember hazaszállításának, személyazonossága kiderítésének és rehabilitációjának történetét mondja el.
|
| A szerző az elmegyógyintézetben töltött időszakot tartja a leghitelesebb résznek. Hiszen, ahogy az az orvosi intézményekben szokás, minden betegről pontos kórrajz készült. Ez az időszak tehát mindvégig dokumentált. A Toma Andrásról szóló havi bejegyzések, melyeket a beteg hazaszállításakor az intézet átadott Veér Andrásnak, beszámol a főbb eseményekről, a konkrét szituációt "csak" ki kellett találni hozzá. Ez nem volt igazán nehéz feladat, hiszen az író többször járt hasonló intézetekben, és a Tatárföldön és Oroszországban, illetve a volt Szovjetúnióban is sokszor tett hivatalos látogatást. Veér András dolgát tehát megkönnyítette az, hogy jól ismerte az elmegyógyintézeteket, valamint a szovjet, és a mostani orosz pszichiátriát is.
|
|
Rá tudtam világítani, hogy a skizofrénia életben maradási mechanizmusként is működhet.- magyarázta a pszichiáter a Terasznak adott interjújában. Végzetes esetekben nem tudatos menekülési útvonallá válik. Veér elsődleges célja a könyv megírásával, nem maga a történet közzététele volt, hanem sokkal inkább annak bemutatása, hogy hogyan válik valaki skizofrénné, milyen gyerekkori viselkedési formák jellemzik a hajlamosított személyeket, és ezek hogyan alakulnak át a későbbiekben valamilyen környezeti hatásra patológiás eseményekké. Azt próbálta megmutatni, melyek lehetnek azok a kulcsélmények, amelyek alapvetőek egy elmebetegségnél. Kulcsélménynek nevezzük azt a történést, amely váratlanul "továbblöki" a betegséget. Veér András könyvében azt hangsúlyozza, hogy a skizofrénia nem valamiféle misztikus betegség, és azt tárgyalja mi minden kell ahhoz, hogy a betegség kialakuljon. A pszichiáter szerint az is elképzelhető, hogy Toma András nem lett volna soha skizofrén, ha otthon marad. Ezt a momentumot nyomatékosítja a szerző a regény kezdetén leírt szerelmi történettel, melynek egyébként van is némi valóságalapja, mert Toma Andrásnak valóban volt párkapcsolata a bevonulása előtt. Ha ebben a meleg, elfogadó környezetben marad, a szerető asszony mellet, akkor kicsi a valószínűsége, hogy megbetegszik. A betegség kialakulásának döntő élménye az a momentum volt, amikor Toma András a sorozásnál egyszerre csak más nevét mondta be - így vált a könyvbéli Torma (a valóságban Toma) Irsaivá. Innen aztán szinte lavinaként elindult egy kóros folyamat, amely a pszichiáter-író szerint magyarázatot ad a beteg későbbi gyanakvásos, üldöztetéses, paranoid képzelgéseire.
|
| Feleségemnek, aki rendkívül kritikus, csak a megjelenés után engedtem, hogy elolvassa a könyvet.- emlékezik vissza a pszichiáter. - Szerinte érződik a könyvön, hogy az agressziót, a durvaságot nem tudom elviselni, ezért megírni sem. A fogolytáborban és a pszichiátrián előforduló durvaságok sajnos valósak, sőt előfordultak az elmegyógyintézetekben még az én időmben is. Ma inkább csak az elme-szociális otthonokban fordul elő ilyesmi, ahol korlátozott a felügyelet, és a hozzátartozók sincsenek jelen. De a nyitott osztályokon ma már ez kevéssé jellemző. Megoldódni látszik tehát az elmebetegek helyzete. Mostanában fogják kiadni az elmebetegségek történetének összefoglalóját. Érdekes nyomon követni, hogy hogyan változnak a téveszmék a történelem során. Ma már senki nem képzeli magát Napóleonnak, de még Orbán Viktornak sem. A betegségek megnyilvánulásai a modern kort tükrözik: képzelgéseik ma jellegzetesen a lehallgatások, az interneten keresztüli megfigyelések és földön kívüli lények hanjai köré csoportosulnak. 20-30 év múlva a hallucinációk tematikája valószínűleg ismét változni fog.
|
|
A könyv legelkapkodottabb része az az utolsó rész - vallja az író. A hazajövetel már nem volt annyira izgalmas. Igyekeztem könnyedebb hangot megütni, a szereplők jelleme is sokkal elnagyoltabb, de azért próbáltam megjeleníteni egy-két érdekes figurát, mint például a mindig baseball-sapkát viselő Vujity Tvrtkot. Tvrtko volt az a tudósító, aki Toma András útját a tatár elmegyógyintézetből, sikeres rehabilitációját követő hazatéréséig dokumentálta, és aki Frei Tamás szerint "kamerával a fejében született". Az ambiciózus és bátor tudósítót nem csak a közönség, hanem a szakma is jutalmazta - nemrég Pulitzer-díjat kapott.
|
| Tvrtko egy borzasztó erőszakos valaki, tipikus média-személyiség, aki szinte bármire képes egy-egy információ megszerzése érdekében - állítja Veér András. Dramatizálta is a dolgokat, Moszkvából egy vezetékes telefonon keresztül kapcsolatba tudott lépni a TV-vel. Én a feleségemtől tudtam meg, hogy a TV szerint, miután először beszéltem Toma Andrással elsősorban magyarságának kiderítése végett, kijöttem, és csak annyit mondtam, hogy: "Magyar." - Ebből egy szó nem igaz. Ennek ellenére hálás vagyok Tvrtkonak, mert az egész vizsgálatot fölvették. A stáb nem volt jelen, csak kamerákat és mikrofonokat állítottak be, így tulajdonképpen megvan az egész 5-6 órás hang- és képanyag, amely a kotelnyicsi elmegyógyintézetben készült háromnapos vizsgálatot dokumentálja.
|
| Veér Andrásnak sikerült hiteles dokumentációk, szakmai tudása és íráskészsége segítségével papirra vetni egy rendkívül izgalmas történetet, amit maga az élet produkált.
|
|
|
|
|
|
